Hogyan is érhetném el az embereket?
Igaz, hogy Sopronban még nincs ilyen tevékenységi körrel vállalkozás illetve honlap, de ennek ellenére is nehéz volt a dolgom. El kellett nyernem az emberek bizalmát. Tudatnom kellett velük, hogy ez igenis valós tevékenység és nem csak egy fake dolog amit csinálok.
Kellett egy honlap, egy jó honlap.
Illetve a legjobb egy webshop lett volna egy saját tervező programmal, ahol az emberek csak feltöltik a saját fényképeiket és kedvükre kiélhetik a saját kreativitásukat, anélkül, hogy én beleszólnék. Ez sajnos egyenlőre még nem valósulhatott meg, de nem adtam fel. Remélem sikerül még ebben az évben összehoznom a webshopot is, mert úgy látom, az emberek nem szeretik, ha meg van kötve a kezük. Dolgozom rajta, előbb utóbb meglesz. Addig marad a honlap.
Sokat keresgéltem mire végre meglett a megfelelő szakember, aki teljesíti azt, amit szerettem volna megmutatni az embereknek. Ő nem más mint András, a honlapszaki.hu házigazdája. Budapest mellett lakik, él és dolgozik. Hogy miért pont Ő? Nem titkolom, nem értettem egyáltalán a weboldalakhoz és a Seo marketinghez, de mivel tudtam mit akarok, így alaposan utánajártam a témának.
Így került a látóterembe András, aki röpke 250-km-re lakott tőlem.
Utána néztem a honlapjának illetve a céges adatainak, valós személy volt, valós tevékenységgel. Utána jött egy kis honlap elemzés. Nagyon jó helyet ért el a google találati listában és ebben az a meglepő, hogy nem hirdetés alapján került előre, hanem a saját speciális Seo marketingje miatt.
Felhívtam, beszélgettünk. Kicsit meglepődött, hogy ilyen messziről miért pont őt hívtam, de egyből pozitívan és segítőkészen állt hozzám és a kérdéseimhez. Felvázoltam neki hogy mivel foglalkozom, és hogy mit szeretnék kérni tőle, mint honlapkészítőtől. Elmondta az ő tényállását is a terveimről, hogy mit, mikor, hogyan és milyen formában is kellene csinálni. Felvázolta, hogy milyen megoldásokkal tudnánk együtt dolgozni.
A beszélgetés végén abban maradtunk, hogy majd jelentkezem. Ami a meglepő, hogy Ő is azt mondta, hogy gondoljam át, illetve semmi gond azzal, ha másoktól is kérek ajánlatokat és több honlapszerkesztővel is beszélek. Nem erőlködött, nem jött nagy marketing szövegekkel. Két hétig hivogattam embereket honlapkészítés ügyben. Voltak jó és rossz tapasztalatok is. Viszont olyan mint András nem volt.
Visszahívtam, megegyeztünk. Ez még a koronavírus járvány közepén volt, úgyhogy video meetingen dolgoztunk együtt. Precíz, alapos munka volt. Ha elakadtam segített, ha valamire több megoldás volt, felsorolta az érveit mi lenne a legjobb, illetve le is programozta azokat, hogy lássam vizuálisan.
Volt olyan is amikor majdnem egy órás munkájára mondtam neki, hogy köszi ez így nem az igazi. Sorry. Lehet más ember már kirakta volna a szűrömet. Szóval sok vakvágány és sok jó ötlet után elkészültünk. Nekem tetszett a honlap, sőt, ami mai napig tetszik.
Mikor végeztünk még pár formaságot egyeztettünk és úgy váltunk el, hogy biztosan fogunk még együtt dolgozni.
Így lett meg életem első saját honlapja.
Vélemény, hozzászólás?